Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Tordai Bence szerint Novák Katalin korábban egészen vállalható, progresszív elképzelésekkel rendelkezett, de Orbán hívására sutba dobta az elveit.
Tordai Bence keddi, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a kabinet nagyon sok pénzt von ki a közegészségügyből, évente több száz milliárd forint hiányzik az egészségügyi kasszából. „A magyarok nem kapnak európai szintű egészségügyi ellátást, a járvány alatt duplájára nőttek a várólisták, jelenleg több mint ötvenezren várnak különböző, halasztható műtétekre” – tette hozzá.
Azt mondta, akinek „végtelen pénze van”, az megveszi a legjobb egészségügyi ellátást, a középosztály a járulékok befizetése után a nehezen megkeresett pénzéből újabb tíz- és százezreket költ ellátásra, akik pedig nem tudják kifizetni a magánegészségügyet, vagy maguktól meggyógyulnak vagy betegek maradnak vagy idő előtt elhaláloznak.
A képviselő úgy kommentálta, hogy a Fidesz Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli minisztert jelöli államfőnek, hogy a miniszternél „lojálisabb, engedelmesebb aláírógéppel talán nem nagyon találkoztunk még”. Szerinte Novák Katalin korábban egészen vállalható, progresszív elképzelésekkel rendelkezett, de „Orbán hívására sutba dobta az elveit, 180 fokos fordulatot vett és a korábbi progresszív feminista elkezdett egy olyan nőgyűlölő, szexista, macsó, fideszes tempót tolni családügyi miniszterként, ami a fideszes férfiaknak az elvárása” – értékelt.
(MTI)
Fotó: MTI, Máthé Zoltán